A magyar néprajztudomány által leggyakrabban emlegetett néprajzi tájegységek egyike a Vas megye délnyugati csücskében fekvő, mintegy húsz, az Árpád-kortól kontinuus magyarlakta települést magába foglaló Őrség, amelynek egy kicsiny része jelenleg Szlovénia területén található. Az Őrség sajátos ökológiai környezetéről, archaikus gazdálkodási formáiról, népi építkezéséről és gasztronómiájáról egyaránt nevezetessé vált. A különféle honismereti művek és néprajzi kézikönyvek azonban valamiképpen érintetlenül hagyták e tájegység folklórját, amelyről jószerével máig is keveset tudunk.E megállapítás annyiban csalóka, hogy noha publikált formában csak szórványos közlések láttak napvilágot az Őrség népköltészetéről és hiedelemvilágáról, a különféle múzeumi kézirattárak mélyén értékes, gazdag anyagot tartalmazó népköltészeti gyűjtések rejtőztek, melyek túlnyomó többségét a 20. század derekán jegyezték fel. A kötet, mely az őrségi folklórhagyomány első nagyszabású feldolgozása, a Magyar Népköltésze