A könyv a párizsi békéről, Trianonról szól. Arról, hogy a történelem tényei vesztésre állnak a legendákkal, a mítoszokkal szemben. Tény, hogy a Kárpát-medence már az időszámítást követő első században lakott terület volt, négyszáz éven át rómaiaik éltek e tájon, Pannóniában és Dáciában. A kivonuló római légiókkal nem távozott mindenki. A népvándorlás is hagyott itt kisebb-nagyobb népcsoportokat. Az 5. századtól szlávok és románok éltek az országban. A honfoglaló magyarok emberek, népek által lakott területre jöttek. Későbbi századokban magyar királyok szászokat telepítettek az országba. A török és a Habsburg megszállás is hagyott itt különböző népeket. Tény, hogy nagyjából a 18. század végén, a 19. század elején a nemzeti érzés, a nacionalizmus megjelenésével a Magyarországon élő románok, szerbek, szlovákok tíz- és százezrei emelték fel a fejüket. Évek múltán saját nyelvüket használva szerettek volna élni. Az Osztrák-Magyar Monarchia „osztrák fele” felismerte e törekvéseket, választój