Ismertető: Fenyő Miksa (1877-1972) a Nyugat egyik alapítója, szerkesztője és kritikusa. 1944. március 19-től, az ország német megszállásától 1945. január 19-ig, Pest felszabadulásáig ismerősöknél bujkált. 1948-ban elhagyta Magyarországot, előbb Rómába, majd Párizsba, végül 1953-ban New Yorkba költözött. Élete utolsó éveit Bécsben élte, ott is hunyt el. Nekünk igenis fel kell tárnunk a múltat a magunk számára, hogy tisztán lássuk az okokat, melyek bennünket ebbe a katasztrófába taszítottak egyszóval a felelősséget, mely bennünket terhel. S ebben egyes-egyedül a magunk erejére vagyunk utalva. Ha pedig ez a belátás nem száll meg igazán bennünket, ha abban a meggyőződésben fogunk élni, hogy minket semmi felelősség nem terhel, akkor félő, hogy az új magyar történelem sorozatos katasztrófák seregszemléje lesz. 1944. szeptember 23. Egyetlen zsidó vére sem tapadt magyar kézhez. Mert végül is a magyar csendőr azt a százezer vagy kétszázezer vagy háromszázezer zsidót csak a vasúti kocsikba