A Honfoglalás forráskritikája első, a külföldi kútfőkkel foglalkozó kötete három stratégiai következtetéssel zárult. (1) A Dzsajháni-hagyomány nem valamiféle őshazai magyarokról, hanem a 910 körül a Kárpát-medencében élő magyarokról szól. (2) A magyarok bejöveteléhez semmi köze a 895-896-os balkáni hadjáratnak, sőt utóbbit már a megtelepedett, a Kárpát-medencei bolgár állásokat felszámolt magyarok hajtották végre. Ez a honfoglalás eseménytörténetét és időpontját is új megvilágításba kell helyezze. (3) A DAI által emlegetett sabartoi asphaloi nevű nép nem a Volgán túlról érkező hétmagyarokkal, hanem az Anonymus és a krónikáink által említett Csaba-féle kunokkal azonosítható.Ezen következtetések tökéletesen kisimítják a magyar krónikák és a korhű görög, arab vagy német források között látszólag feszülő ellentéteket, és megnyitják az utat a magyar krónikairodalom felhasználása előtt. Azt az utat, amit a magyar történelemtudomány azért reteszelt el több mint egy évszázada, mert a tévesen k