"A szerző több, mint egy évtizede vezeti művészeti iskoláját, ahol elsődleges célja az, hogy mély szegénységben élő gyerekeket fejlesszen, adjon nekik önbizalmat, önbecsülést, sikereket a művészi alkotás folyamatán keresztül. Munkája közben azonban olyan jelenségekkel találkozik nap, mint nap, amik mellett nem tud elmenni szótlanul. Mindennapi munkája mellett igyekszik segíteni a gyerekeknek és családjuknak, segít a szegénység és a nyomor mindennapjaiban, küzd azért, hogy valahogy átvészeljék a telet, a magukra hagyottságot, hogy legyen valami kis pislákoló remény. L. Ritók Nóra kegyetlen őszinteséggel ír a mindennapi munkáról, kollégákról, hazugságokról, tévutakról, rossz döntésekről, kicsavart törvényekről, mindarról, ami nem hagyja nyugodni. És ami a közvéleményt, sőt a döntéshozókat sem hagyhatná nyugodni, de valahogy semmi sem változik, pedig gyorsan változnia kellene. Ez a kötet figyelmeztetés a szakmának, a közvéleménynek: nem szabadna nem odafigyelni, nem gondolkodni, nem tenni