Magyarország a menekülteket kibocsátó országból valóban menekülteket befogadó országgá – vagy legalábbis ugródeszkává – vált a nyolcvanas évek végétől kezdődően? Ha igen, miért tette? Miért nem költözhet mindenki oda, ahová akar, miért kell a menekülőnek „kivételt”, rendkívüli bebocsáttatást kérnie? Másképp kell-e, szabad-e bánni az Erdélyből menekülővel, mint az Afganisztánból érkezővel? Szigorodott, vagy enyhült a magyar menekültügyi rendszer az Európai Unióhoz közeledvén? Csak néhány kérdés azok közül, amelyekre választ kap az Olvasó. A könyv elméleti fejezetei megvilágítják, hogy miért képzelhető el egy olyan világrend, amelyben mindenki (aki nem közvetlenül veszélyes a társadalomra) oda költözhet, ahova akar, s azt is, amíg ez az állapot nem következik be, miért helyes a menekültekkel kivételt tenni. A magyar történelem, a jogszociológia, a demográfia, a politológia, a nemzetközi jog s mindenekelőtt a magyar menekültügy iránt érdeklődők olyan könyvet kapnak kezükbe, amely elsődleg