"...a törvényszékek czélszerű elrendezése s kellő, és a szabadság szellemében szerkesztett törvényszéki eljárás a polgári szabadság egyik talpköve; az ezen tárggyal foglalkodó törvényhozásnak pedig, úgy szólván, zárkövét képezi az ügyvédi állapotnak szerkezete" – írja Tóth Lőrinc 1848-ban az ügyvédség helyzetét taglaló röpiratában. Nemcsak nála, hanem más korabeli szerzőknél is fellelhető az a gondolat, amely az alkotmányos szabadság eszméjét és az ügyvédi kar megbecsültségét, valamint rendezett viszonyait egymással párhuzamba állítja. A korszerű elképzelések, különösen az igazságszolgáltatás rendszerének megújítása összekapcsolódtak azzal az elvárással, hogy a korábbi dicstelen állapotokat felszámolva az ügyvédséget a testületi szellemnek megfelelően alakítsák át és megteremtsék önálló szervezeti kereteit is. A szabadságharc bukásával viszont csak a kiegyezést követő időszakban kerülhetett sor a hivatás fenti igényeknek megfelelő, átfogó reformjára, amelynek legjelentősebb újítása az