Ebben a válogatáskötetben Popper Péter legjobb előadásai közül gyűjtöttünkegy csokorba tízet, melyek megmutatják, milyen végtelenül színes egyéniség ésbölcs, jó humorú tanító volt a nemrég elhunyt pszichológus. Az elgondolkodtató,szórakoztató fejezetek hétköznapi életünk egy-egy fontos témájára épülnek ilyen például a félelem, a szorongás, a depresszió, az egyéni és kollektívhazugságok, a játszmák, a családi és párkapcsolati konfliktusok, krízisek.Popper Péter hosszú éveken át, egészen haláláig rendszeresen tartott a szélesnyilvánosságnak szóló előadásokat, melyeket az ország minden pontján óriásiérdeklődéssel várt a közönség. Ezeken a sokszor több száz fős találkozásokonaz élet nagy kérdéseiről és problémáiról mesélt, melyek alaposan meg tudjákgyötörni, sebezni az emberi lelket. Ezeket nevezte ő lélekrágcsálóknak.A hallgatóság persze mindig azt szerette volna megtudni tőle, hogy mia megoldás, hogyan védekezhetünk a lélekrágcsálók ellen, és mikéntgyógyíthatjuk be az általuk ejtett s