Balázs Sándor filozófiaprofesszor új kötetének első része – az előzetes fogalmi tisztázásokat követően – a nemzeti hungaropesszimizmust vizsgálja. Az egyes fejezetek a pesszimizmust mint szubjektív jelenséget (pszichés állapot, depresszió), mint személyes és kollektív gondterheltséget értelmezik, majd a borúlátás tárgya szerint tipologizálnak (a világkatasztrófa pesszimizmusa, a nem emberiségméretű válságelméletek, az egyszemélyű objektum, a történelem mint a pesszimizmus tárgya). Ezután a szerző az anyanyelv, illetőleg a szépírás és a hungaropesszimizmus összefüggését vizsgálja (ezen belül a káromkodás, köznyelvi hungaropesszimizmus, a himnusz, etnopesszimizmus, öngyilkosság és költészet stb.). Külön fejezet foglalkozik – természetesen – a hungaropesszimizmus és Herder koncepciójának összekapcsolódásával. A könyv második része kifejezetten Erdély és a transzszilvanizmus kontextusában vizsgálja a hungaropesszimizmust. A szerző előbb a pretrianoni időszakot, majd az elszakított nemzetré