Jelen kötet alapvetően a költői képek mint képi jelöltjeiket kioltó referenciális effektusok összetett viselkedésére és kihívásaira igyekszik koncentrálni két évszázad magyar és német lírai terméséből vett, történetileg és poétikailag (műfajilag) jelentősen különböző példák alapján. Azonban nem afféle képnyomozás végrehajtása vagy ekphrasziszstratégiák leírása a célja, hanem a költői képek keletkezésjellegű, ugyanakkor jelszerű létmódját a líra textualitásának egyéb központi vonásaival igyekszik összekapcsolni (például a lírai hang alakzataival, az aposztrofikus megszólalás kódjaival, a vers performatív stratégiáival és konfigurációival stb.). Az elemzések figyelembe vesznek költészettörténeti horizontokat, ezen belül például egyes poetológiai koncepciókat, de a médiatörténeti környezet bizonyos vonásait is. A tét nem utolsósorban az, hogy egy nagy tekintélyű esztétikaelméleti hagyománynyal szemben miként lehet úgy rákérdezni a költészet bizonyos alapvető jellegzetességeire, hogy