Saját hang, saját világ. Kell-e biztatóbb kezdet? Hiszen Takács Nándor már az első kötetében eredeti költészetet teremt. Bizonyságul íme az Idő című verse: A kutyák ugatása riaszt fel,szánakozva nézik a kerítésbe szorult vadat.Nehezen mozdulok, valaki a vállamra ült,az ujjaim görbék, lábaim súlyosak.Lombok törnek be az ajtón, a könyveim helyén kövek,káromkodnék, de szavak helyett a számat recsegés hagyja el.Hiába is kiáltanék.Ennyi idő után kinevetnének a hegyek. Mit rejt a könyv címe: Kolónia? Metafora vagy valóság? Miféle emberek hozták létre? Miként léteznek? Milyen titkokat őriznek? Vannak-e történeteik? Mire emlékeznek? Mitől félnek? Kire irányul várakozásuk? Miről álmodnak? Miből ered idegenségük? Hogyan élhet közöttük, aki távolból is szemléli őket? Sorolhatnánk a kérdéseket, melyekről e sajátos zeneiségű, meditatív versek beszélnek, mindenféle költőieskedéstől mentesen, kivételes leleménnyel illesztve egymáshoz a meghökkentő képeket, egyre összetettebbé építve a termékeny této