Hermann Hesse 1919-ben, a magánéletében bekövetezett krízisek és az első világháború traumája után, új életet kezdve írja részben van Gogh-ihletettségű, expresszionista elbeszélését új lakhelyén, az egzotikus dél-svájci Montagnola egyik, kissé romos palazzójában. A Klingsor-elbeszélés alapérzése a szorongás és a rettegés. A főhős önpusztító élete pedig kétségbeesett küzdelem és versenyfutás az elmúlással, a halállal. Klingsor azért szorong és retteg, mert művészetével egy újfajta ábrázolást, a megélt és hiteles, expresszív képi lélekábrázolást kívánja megtalálni, melyben a formai újításon túl képes megfesteni az ellentéteket megszüntető, idő és tér korlátait szétfeszítő, örökkévaló pillanatot: a duálissá hasadt élet feloldását a visszanyert Egységben. És amíg ez nem sikerül, Klingsor szenved és elkeseredetten küzd. Amint "megvilágosodik", és sikeresen megküzd az önarcképpel is, megnyugodhat, mert: "Hitte, hogy ebben a portréért megvívott küzdelemben nem csupán egyetlen ember sorsa és s