Anssi Halmesvirta legújabb eszmetörténeti munkája lebilincselő betekintést nyújt Magyarország és Finnország kapcsolataiba, illetve a finnugor néprokonsági eszmébe az 1920–1945 közötti időszakban. A nép­rokonsági munka résztvevői a politikai élet aktív résztvevőjeként jelennek meg: Magyarországon a turáni mozgalom vezetői, Finnországban a „Fehér Finnország”-mozgalom vezéregyéniségei, akik a néprokonsági eszmére és érzésre alapozó, közösnek vélt kultúra felélesztése mellett törtek lándzsát, és magukat a nép, illetve a „faj” elkötelezett képviselőiként feltüntetve kihívások elé állították hazájuk politikai elitjét. Hittek abban, hogy a finnugor vagy turáni kultúrák sajátos, a „magasabb szintű” és „erősebb” kultúrnépekhez, például a germán és szláv kultúrákhoz hasonló eredmények elérésére hivatottak. A néprokonsági eszméket a mély hazafiasság mellett a nemzetek fölé emelkedés jellemezte, ezáltal makronacionalizmusoknak, egyfajta pán-eszmének tekinthetjük őket.