„Nem török én most költői babérkoszorúra. Mikor önmagát méri a mindenséghez az ember, nehezen hiheti, hogy asztalfiókjának mélyébe rejtett gondolatai bárki másnak jelentéssel bírjanak. S mégis, egy a lélek. Örömünknek, bánatunknak, vívódásainknak talán visszhangja lehet a megértés más fülekben. Tudásom birtokosa, öntudatom megannyi mintázatának hordozója csupán ez a kötet. Legyen mindez hát emlék, egy fiatal, forrongó lélek legbensőbb útjainak nyoma s bizonyíték, hogy nagyapám és az én életem elválaszthatatlanul összefonódott.”(Antal Anna)