2012-ben sem hagyja új dalok nélkül rajongóit Magyarország egyik kedvenc együttese, a Republic. Az októberben megjelenő lemezen 11 vadonatúj dal található, köztük a legújabb sláger is, az "Egy szó, egy hang" című szerzemény.A Republic kifejezetten termékeny csapat, szinte minden évben számíthatunk egy-egy új lemezre tőlük, amelyek, mint egy folytatásos regény fedik fel az együttes tagjainak finom iróniával átszőtt és távolságtartó szemlélődéssel kialakított gondolatait és reakcióit az aktuális történésekre. Kicsit olyan a Republic, mint egy krónikás, amely bejárta Magyarország közös tudatalattiját, hogy visszatérve onnan eldalolja nekünk, amit arrafelé látott.Ez a lemez most különösen közel áll hozzám. Az benne a különleges, hogy a szokásosnál is több időt és energiát fektettünk bele. A dalok írása már tavaly megkezdődött, de a végső stúdiómunkára is több idő jutott. - Tóth Zoltán, a Republic gitárosa.A Bólints Tibi! című lemezen valóban jól kapcsolódnak a dalok egymáshoz, amelyek