Holló András könyve műfajt teremt. Egyszerre személyes és epikus. Bepillantást enged egy kevéssé ismert, nagytekintélyű intézmény mindennapjaiba, végigvezet a magyar alkotmánybíráskodás létrejötte első évtizedeinek izgalmas történésein. A szakmai memoárhoz áll legközelebb, de feltűnő vonása, hogy félútról pillant vissza. Részint, mert ő maga még szellemi alkotóereje teljében van, részint pedig azért, mert a honi alkotmánybíráskodás mibenléte még jócskán formálódik a jelenben is, tehát csupán kezdeti szakasza zárult le. Ennek az első korszaknak egyedi módon és egyéni szemszögből megírt, az élőbeszéd elevenségét is hordozó látlelete a kezünkben tartott könyv. Olyan ember írta, aki a Magyar Alkotmánybíróság genezisét nemcsak közelről szemlélte, hanem annak formálódására nem csekély mértékben maga is rányomta bélyegét. Főtitkárként, bíróként, elnökként, helyettes elnökként dolgozott, mindig nagy szakmai alázattal, az Alkotmánybíróságnak a politikai és a jogrendszerben betöltött szerepéhez