Szomory életműsorozatunk eddig legismertebb darabja A párizsi regény lesz. Talán ez az egyetlen olyan könyve, amely bekerült a köztudatba. (Az egyetlen nagyprózája, amit a szocialista rendszerben is kiadtak születése 100. évfordulójára.) Úgy gondoljuk, hogy erről a regényről a T. Kuratóriumnak nem kell különösebb ismertetőt írnunk.Eddigi kiadói hagyományaink szerint minden megjelenő kötetünk újdonságokat tartalmaz. Így lesz ez A párizsi regény esetében is. Egyrészt közöljük a mű korabeli fogadtatásának az irodalmát, másrészt az igazi újdonság az lesz, hogy a kötet párban jelenik meg az Emlékek szárnyán című összeállítással (amelyhez szintén kérjük a T. Kuratórium támogatását). Az Emlékek szárnyán tulajdonképpen egy másik párizsi regény. A Pesti Naplóban közölt sorozat több darabjában maga Szomory hivatkozik arra, hogy ezt és azt az epizódot, ezért, s azért nem írta meg a Párizsi regényben. Vagy: egy ott megpendített figurát, elbeszélést folytat utólag. (Például, mert az ott szerep