Az Egyesült Államok négy elnökét is meggyilkolták 1865-ben, 1881-ben, 1901-ben és 1963-ban. A merényleteknek látszólag semmi közük egymáshoz.De mi van, ha mindegyik elnököt ugyanazért ölték meg: az alkotmányban szereplő különös záradék miatt?Erre a kérdésre keresi a választ Cotton Malone, az amerikai Igazságügyi Minisztérium titkosszolgálatának volt ügynöke. Amikor merényletet kísérelnek meg Danny Daniels amerikai elnök ellen, Malone az élete kockáztatásával akadályozza meg. Ekkor azonban még nagyobb veszélybe kerül. A Közösséggel, az amerikai függetlenségi háború idején alapított titkos kalózszervezettel kell felvennie a harcot. Eddigi legveszélyesebb küldetésük során Malone és Cassiopeia Vitt szárazföldön és tengeren száguldva próbál megfejteni egy Thomas Jeffersontól származó kódot, kibogozni egy Andrew Jackson által fölállított titkot, és előásni egy több évszázados dokumentumot, amelyet az Alapító Atyák maguk írtak, s amely az alkotmányban lévő záradék miatt fékezhetetlenné