A betegség, a járványkórház az a misztikus szörny, amely nyomorúságával és szörnyűségeivel úgy öleli magához, úgy szakítja ki az embert – Albert Gábor regényének lapjain megelevenedő alakokat – a hétköznapok szürkeségéből, mint annak idején a prófétaság elől menekülő Jónást a Cet. Ez a mindent magába nyelő Gyomor, a nyomorúságnak és a gyönyörnek ez a háza maga a kaotikus élet, amely a gonoszt és a jót, a szánalomra méltót és a jobb sorsra érdemeset, a szépet és a rútat egyaránt el akarja emészteni. Tulajdon szerves mocskában mindent átmos, meghemperget, és ha tudja, elveszejti, magához teszi hasonlóvá. Mindannyian a Cet gyomrában emésztődünk, de az emészthetetleneket kiköpi magából. A regény lapjain bizarr sorsok, hóbortos figurák tűnnek elő, és a Cet gyomrában valamennyit társunkká kell fogadnunk. Mozdulataik, mocorgásuk, haláluk, történeteik itt, a kirekesztettség, a betegségtudat, a szenvedés és a halálfélelem rácsai között tulajdon sorsunkká válnak. A jelen és a